Egy ifjú kincsvadász szerepét kapjuk, aki mestere és egyben nevelőapja irányításával épp a záróvizsgáját végzi: egy kristályt kell ellopnia egy ősi kriptából. Hamarosan kiderül a nekromanták is szemet vetettek a tárgyra, ügynökeik pedig már a helyszínen is vannak. Bár nekünk sikerül megszerezni a nagy erejű mágikus tárgyat a küzdelem még nem zárul le ezzel. Később már az egész világ sorsa lesz a tét, melyet a jó és a rossz irányban is befolyásolhatunk.

A játékrendszer kellően egyszerű és mégis sok lehetőséget ad. Támadni a bal egérgombbal tudunk, de ha hosszan tartjuk nyomva, az elmozdulás irányától függően négyféle támadás jöhet létre. Ha hosszú életet szeretnénk, akkor védekezni se árt – ajánlott alapból mindig így is tenni a harcokban, és ki-kitámadni a fedezékből. Ha fejlesztjük a fegyverhasználatot, egészen új támadási módok is megjelennek, több gyors támadást indíthatunk, rohamozhatunk vagy akár le is fegyverezhetjük az ellenfelet. Különbséget tesznek a kardok és a tőrök között, a kard inkább a harcos fegyvere, míg a rövidebb pengét az orvgyilkosok kezébe képzelték el. A lőfegyverek használata még egyszerűbb, bár figyelni kell azért arra, hogy egy nyílvessző ívesen repül és nem egyenesen, igaz az íjász keze is remeg. A mágia erősre sikerült, de a mana és a manaitalok korlátozott száma kezdetben erősen gyengíti. Maguk a varázslatok pusztítóak és könnyen kezelhetőek. Maga az arzenál igen mutatós, a tűzlövedék mellett helyet kapnak olyanok, mint a fagyasztás, mely után kicsit Duke Nukem 3D utánérzéssel szétrúghatjuk az ellenfelet, de akadnak komolyabb több ellenfélre ható pusztító mágiák is. A játék során kellemes mennyiségű manaital található és kifejleszthető az a képzettség is, mely folyamatosan tölti vissza mágikus energiánkat, innentől nem sok akadálya van a zavartalan előrehaladásnak.

A feladatok teljesítésével kapunk pontokat, és nem az ellenfelek megöléséért, bár itt is kivételt képez pár nagy erejű lény. Ezekből tanulhatjuk az új képzettségeket, minél jobb annál több pontba is kerül. A legtöbbnek három szintje van, egyre jobban beavatnak a használatba, erősebb ütések, biztosabb íjhasználat vagy épp új mágiák állnak a rendelkezésünkre. Vannak passzív képzettségek is, mint a zárnyitás, a méregellenállás, nagyobb sebzés, kritikus ütés és a több életerő és mana.

Mivel a pontok mennyisége véges, így igazán három út közül választhatunk majd a játékban, a harcos (karddal vagy íjjal), a mágus és az orvgyilkos áll a rendelkezésünkre. Mindhárom teljesen más játékstílust követel meg, akadnak pontok a játékban, mikor az egyikkel, máskor pedig a másikkal lenne könnyebb megoldani a feladatokat. Valamennyire a végére kombinálhatóvá válik a dolog – azért, mert kezdetben úgy tűnik, rossz a választásunk, a végére még összehozhatunk egy ütős megoldást.

A játékmenet sajnos nélkülözi az igazi kihívásokat és ötleteket, a logikai feladványnak szánt részek pedig helyenként idegtépőek már. Az egész történet lineáris, nincsenek igazi kitérők, még a jó és a rossz végkifejlet se más igazán. Eltévedni a játékban lehetetlen, maximum a továbbvezető új megtalálása okozhat néha gondot, igaz, a helyszínek felépítése és a rossz küldetésszövegezés miatt. Logikai feladatnak az számít, hogy miután megtaláltuk az íjat, mely képes kötéllel ellátott nyílvesszőket kilőni a fa felületekre, ezeken kell tovább mászni. Ez még egy ideig érdekes is, de amikor az ember a századik ilyen "logikai" kihívás elé áll, már inkább unalmas, ráadásul néha komoly feladat felfedezni a sötét helyszíneken a célba vehető fafelületeket is.

A fejlesztők a Source engine-t használták, mely több fejlesztésen is átesett, így a karakterek mozgása életszerű, a harc pedig kellöen látványos lett. A helyszínek jól kidolgozottak és szépek, bár a felépítésünk hagy kívánnivalót maga után, mivel még a legőrültebb nekromanta se építene ilyen céltalan létesítményeket. A fény-árnyék hatások nagyon jók, sőt, ha a napba nézünk, tényleg nem látunk egy darabig, az éles határvonalaknál pedig kis időbe kerül, míg megszokja a szemünk a váltást. Komoly hiányosság, hogy kiadták úgy a játékot, hogy a GeForce 6-os sorozat kártyáin az összes mágikus fegyver elmossa a képen az effektjét, így szinte nem is lehet látni, mi történik, az egyetlen megoldás ha mellőzzük ezeket az eszközöket. A hangok rendben vannak, bár néha már unalmassá válik, amikor az ellenfelek századjára is ugyanazt a három mondatot ismétlik.

Kisebb-nagyobb hibái ellenére egy kellemes játék lett a Dark Messiah, bár ebből az ötletből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni. Nagyon hiányoznak a főellenfeleknél az ötletek: annyiban különböznek szinte csak a többitől, hogy nem minden testfelület okoz sebzést nekik. Aki szerette a régi szerepjátékot, nem sokat fog felfedezni belőle itt, bár a világ tényleg azonosnak tűnik, viszont aki csak az akciójátékokért rajong, annak kellemes időtöltést jelenthet ez a játék, ahol végre használhatóan valósították meg a közelharcot is.

Dark Messiah of Might & Magic Fejlesztő: Arkane Studios Kiadó: Ubi Soft Forgalmazó: SeVeN M Homepage: Kattints ide! Minimum hardware: Pentium 4/Athlon 2,6 GHz, 512 MB RAM, 128 MB-os DirectX 9 kompatibilis videokártya, 7 GB HDD Ajánlott hardware: 3,2 GHz-es processzor, 1 GB RAM

Pozitívumok: Remek közelharci rendszer Újra egy fantasy akciójáték Negatívumok: Túl lineáris játékmenet Olvasói értékelés: 7,5

Értékelés Grafika 9 Hangok 7 Játszhatóság 8 Hangulat 7