Company of Heroes
Nem gondoltam volna, hogy lesz még második világháborús játék, amely képes a monitor elé szögezni hosszú órákra... A műfajt már tényleg annyira kimerítették minden tekintetben, hogy valóban nem számítottam már semmi újdonságra, de a Company of Heroes annyira egyedi mind hangulatában, mind pedig szabályrendszerében, hogy egész éjszakákra le tudott kötni. A világháborús játékok végeláthatatlan sorának méltó befejezése lehetne ez a játék, mintha csak eddig csiszolgatták, fejlesztgették és ötletelgettek volna, hogy hogyan lehet a témából a legtöbbet kihozni, de most összeállt, elkészült a kategória legjobbja. Szinte látom magam előtt, ahogy a Relices srácok elégedetten hátradőlnek, és közben arra gondolnak, hogy „lám, egyszer nyúltunk bele a világháborús témába, máris letaroltunk mindenkit, ne is foglalkozzunk vele tovább, térjünk vissza a jó öreg Warhammerhez!”, míg a konkurencia – csak így egy személyben a többi cég – a tenyerébe temeti arcát, és azt mondja, „hát jó, feladom...”
A fent említett egyediséget persze értelmezzük helyesen: a Company of Heroes (a továbbiakban egyszerűen CoH) a Relic előző, Warhammer 40K témájú játékaira épül, annak szabályrendszerét és grafikáját továbbfejlesztve, és persze az egészet a második világháború időszakára áthelyezve készült. Itt megjegyezném azért, hogy én személy szerint jobban örültem volna egy újabb Warhammer játéknak – ez gondolom, az első bekezdés után nem lep meg senkit – de így sem rossz. Sőt!
Kezdjük tehát a száraz tények összefoglalásával: a CoH egy valós idejű stratégia, amelyben bázisokat építhetünk, és területek elfoglalásával juthatunk hozzá a különböző nyersanyaghoz. Ezek a Fuel, az Ammo és a Manpower, vagyis szabad fordításban üzemanyag, hadianyag és emberanyag... A területeket a hozzájuk tartozó zászló által tudjuk fennhatóságunk alá vonni, amely ezután folyamatos ellátást biztosít nekünk az aktuális nyersanyagfajtából. Ha még őrbódét is építünk rá, akkor az ellátmány percenkénti mennyiségét jelentősen meg is növelhetjük. Viszont egy adott területről érkező ellátmányt csak akkor kapunk meg, ha az összeköttetésben van a bázisunk területével, vagyis folyamatos ellátóútvonalunk van. Egyjátékos módban az Able századot vezethetjük 15 küldetésen keresztül a partraszállástól egészen Berlinig.
A játék látványvilágát – kicsit félreérthetően – úgy is jellemezhetném, hogy: semmi különös. Viszont ezt úgy értem, hogy minden olyan színű, amilyennek lennie kell: a lebombázott város lehangoló, homogén színű a mindent beborító portól, a katonák és a járművek teljesen reális rejtőszíneket viselnek, semmi csilli-villi, agyonszínezett, túl világos, műanyag hatású, absztrakt objektum, vagy egység. Egyszerűen minden úgy néz ki, ahogy annak ki kell néznie. És mindezek ellenére mégis teljesen egyértelmű, hogy melyik egység melyik csapathoz tartozik, és mindenkit jól lehet látni a hadszíntéren. Még az is egészen felismerhető, hogy melyik gyalogos egység milyen fegyverrel harcol, de ez utóbbihoz segítségképpen kis ikonok is vannak az egységek feje fölött. A látvány szerves részét képezi még a csodálatosan kidolgozott effektek garmadája. Minden robban, lángol és porzik – a hozzá tartozó teljesen élethű hanghatásokkal kísérve természetesen – enyhén kaotikus érzettel fűszerezve a játékélményt.
A többi squad-alapú stratégiával szemben a CoH-ban egy szakasz katonái nem szabályos négyzetrácsos formában vonulnak, hanem teljesen rendezetlenül, konfrontáció esetén meg aztán pláne mindenki szalad, amerre lát, hogy megfelelő fedezéket találjon, jobb híján esetleg hasra veti magát, és úgy harcol. Persze mi magunk is megadhatjuk nekik, hogy fedezékbe vonuljanak, a kurzornál ugyanis folyamatos visszajelzést kapunk arról, hogy az adott ponton a katonáink könnyű, vagy nehéz fedezéket kapnak, esetleg teljesen nyílt a terep, ahol semmiképp nem érdemes elidőzni, mert különösen sebezhetőek ott az embereink. Az ütközet kezdetével aztán záporoznak a golyók, melyeknek persze – a domborzatnak és a fedezékeknek köszönhetően – elenyésző százalékuk találja el a konkrét cél, a többi felveri a port, ágakat szaggat le, további kaotikus jelleget kölcsönözve a játéknak. És milyen is lenne egy háború, ha nem kaotikus? A CoH ezt is tökéletesen visszaadja – mondom én, aki háborút szerencsére még messziről sem látott – de még így is teljesen áttekinthető tud maradni a helyszín.
Az egységek és épületek irányának beállítása döntő fontosságú lehet. A legalapvetőbb dolog, hogy a bunkereinket megfelelő irányba építsük, mert bizony nem tudnak minden irányba támadni, csak egy igen szűk szöget tudnak lefedni belőlük katonáink a géppuskával. A páncéltörő ágyúk nemkülönben, sőt, azok még kisebb szögben képesek dolgozni, igaz azt a kezelőszemélyzet rövid idő alatt képes korrigálni. Ezen rövid idő alatt azonban meg is halhatnak mind egy szálig. A géppuskás osztag a fő fegyverrel szintén csak adott irányba tud lőni, hátrafelé a segéd személyzet nyújthat valami minimális védelmet a géppisztollyal. Ezekre tehát érdemes odafigyelni, miután ez az első, amit az MI ki fog használni, ha valahol hibázunk, vagy rést hagyunk. Kis próbálkozás után ugyanis általában megtalálja, hogy hol az a keskeny sáv két bunker között, amelyikre egyik sem lát rá.
A komolyabb gyalogsági fegyvereket általában a katonák elhalálozásuk után hátrahagyják, így aztán könnyedén szerezhetünk egy mesterlövésszel a könnyűfegyverzetű egységeinknek rakétavetőt, vagy akár tankelhárító ágyút is. Sajnos ezt ugyanígy az ellenfél is megteheti... Az így hátrahagyott fegyvereken kívül néhány pályán eleve találunk magára hagyott fegyvereket, légvédelmi lövegeket, és hasonló érdekességeket. Ezzel kapcsolatban vettem észre az egyik bugot – az amúgy nem túl sokból –, mégpedig azt, hogy ha az egység egy fegyvert felvett, akkor azt utána nem feltétlenül tudja letenni, otthagyni, ha esetleg a régi formájában lenne szükségünk arra az osztagra. Ha egy hatfős osztaggal veszünk fel egy olyan fegyvert, melynek csak három ember szükségeltetik a kezeléséhez, akkor az osztag kettéosztódik, és a fele megmarad eredeti funkciójában, de fele létszámmal, amit természetesen vissza tudunk még pótolni. Egyes egységeinket, például ejtőernyősöket akárhol, de a többit általában csak a főépületünk mellett. Többek között ilyen alkalmakkor is hasznos lehet a "visszavonulás" gomb, amit eddig nem nagyon láttam még máshol. Hatására az adott szakasz semmivel nem törődve sprintben elindul a bázis felé. Ha csak utánpótlást akarunk kérni a megfelezett szakaszhoz, de nem akarunk vele külön foglalkozni, akkor nagy baj nem történhet, de ha a szakasz megmaradt tagjai éppen géppuskatűz alatt fekszenek a nyílt szántóföld közepén... hát, talán akkor ez az egyetlen lehetséges kiút a számukra. De az is lehet, hogy csak a halálukat gyorsítjuk meg vele.
Az amúgy is teljesen jó áttekinthetőséget tovább fokozták még a taktikai térképpel, amely a minimap teljes képernyőre kinagyított nagytestvére. Ezen egységeinket nemcsak színes pöttyök jelzik, hanem a fő játéknézetből már jól ismert ikonok is. Természetesen innen közvetlenül parancsokat is tudunk kiadni, vagy dupla kattintással visszatérni a játéknézetbe a szükséges helyszínre, a megfelelő egységet rögtön ki is választva.
Multiplayerben mindkét oldallal specializálódhatunk három-három irányba, ezek által elérve a nekünk legjobban fekvő harcmodor leghatásosabb eszközeit. Így kaphatunk például Tigris tankot, 88-as ágyút, Sherman Calliope rakétaüteget, vagy légitámogatást. Mint említettem, ez multiplayerben szabadon választott, single playerben viszont egy adott irány van kijelölve számunkra.
Az első bekezdés talán túlzott szubjektivitást sugallhatott, és kétségeket ébreszthetett bennetek, hogy vajon hitelt adhattok-e ezután az értékelésemnek, de én azt hiszem, ezzel csak még jobban alátámasztom a végítéletemet: ennek a játéknak tényleg csak az az egyetlen hibája, hogy második világháborús...
Company of Heroes
Fejlesztő: Relic Entertainment Kiadó: THQ Forgalmazó: Amex-TecMinimum hardware: 2 GHz-es processzor, 512 MB RAM, 64 MB-os DirectX 9.0c kompatibilis videokártya, DVD-ROM, 6,5 GB HDD Multiplayer: LAN, internet
|
Pozitívumok: Remek játékélmény Pörgős akció A műfajtól szokatlanul élethű látványvilág
Negatívumok: Már megint második világháború...
Olvasói értékelés: 9,6
|
Értékelés
Grafika |
10 |
Hangok |
9 |
Játszhatóság |
10 |
Hangulat |
9 |
| |